2. fejezet //részlet!!

//a 20. igen válaszért//

Gyász honolt a La Pushi erdőben… az idő hidegebb lett… a madarak sem csicseregnem már. Beköszöntött az ősz… a falevelek sárgultak, és minden növény már az elmúlást várja, hogy majd utána újjá születhessenek.
Egyik nap hatalmas viharra ébredtem. Falevelek csapkodták az ablakomat, és az eső áztatott mindent. A szél haragosan akart betörni az ablakomon, és szomorú vonyítást hordozott magával. Egy hívó szó volt… vagy nem is tudom mi. Nekem szólt vagy másnak? Nem tudtam belőle kivenni semmit. Nem nekem szólt, viszont engem is figyelmeztetett. Tudtam hogy valami baj van!
Az erkélyen át rontottam ki a szabadba, és percek alatt azon a helyen voltam, ahova hívott a szívem.
Carlisle szomorúan állt a viharban, mintha csak egy kőszikla lett volna. Várt rám. Tudom! Hallottam már a farkasok gyászos dalát. Miranda az ablak mögül figyelt szomorúan. Nem volt benn senki más. Minden farkas kint énekelt, Cullenék pedig nem akartak zavarni.