40. fejezet

Friss levegő… a szél, ahogy átszalad a hátamon. Csodálatos érzés… és ez a folyamatos nap lementi hangulat. Bárcsak örökké ezt láthatnám. Mindent megadnék érte, hogy ezt a látványt örökké nézhessem… ezt, amikor a hold, és a nap fénye is világít. Csodálatos!
A hold már-már teljesen La Push felett járt, így úgy döntöttem ideje lenne megint visszanyerni a védtelen alakomat.
Mintha teleportáltam volna olyan hamar odaértem a tűz köré, és újra abban a szép tollruhában pompáztam. A farkaskák megint elképedtek, de én inkább rájuk se figyeltem, csak bámultam, ahogy a tűz egyfolytában játszik, és különböző alakokat ölt történeteket formába magából.
- Örülök hogy visszajöttél! – hallottam meg egy ismerős, kedves hangot, ami kirángatott a valóságba.
Szimplán csak ránéztem kék szemeimmel, bólintottam, és úgy döntöttem leülök egy közeli Fatörzsre, ahol Billy ült, majd újra a lobogó lángokat kezdtem el tanulmányozni, s lassan elkezdődött a történet… úgy látszik már csak rám vártak.
- Valamikor pár száz évvel ezelőtt volt az, amikor először megharaptak egy farkast. – kezdődött a történet, és szinte láttam a tűzben az egész történetet – Sokak eltűntek… de volt egy kettő, aki néhány napig még a földön tartózkodott. Tia, az 5. generációnk törzsfőnökének a lánya volt az első, aki mellettünk maradt. Gyönyörű nő volt… sokak az ő kegyeire vágytak, hisz nem csak a szépségében volt erős, hanem a kitartásában, és kedvességében is. Tüneményes nőszemély volt, és utána is felhagyott azokkal a gondolataival, hogy mi lett belőle, és eldobta azt a bizonyos másik énjét, amit a benne lakozó tűz okozott. Ő maga is érezte hogy egyre ingerültebb, és türelmetlenebb. A Legjobb tulajdonságai elhalványulni kezdtek, de ő nem adta fel. Rengeteget küzdött azért, hogy az maradjon, aki. – lassan elhalkult a mondat, és már nem volt más, csak sima üresség, így felnéztem a tűzről, és észrevettem hogy mindenki engem bámul, Billyvel együtt.
- Parancsolj! Megvan a magyarázat, hogy miért nem akarok itt maradni! – szólaltam meg megtörve a csendet- De azt nem hiszem el, hogy tudott ellenállni a haragnak élete végéig! – folytattam, és vártam hogy folytatódjon Tia története, s Billy apró mosollyal lehunyta a szemét… mintha visszaemlékezett volna.
- Igen! Valóban nem maradt itt. – kezdte újra – Elment… - ezt a szót olyan hatalmas fájdalommal mondta ki, hogy szörnyű volt hallani… a rengeteg bánat és vágyódás összeszorította a szívemet, és csak még jobban kíváncsi voltam, mi lett vele – Sokat olvasott az előző főnixekről. Mindent felkutatott azért, hogy mindent megtudjon arról, ami ő valójában. Aztán valami olyat talált, amiről csak álmodozni mert… egy másik világról olvasott valamit, és úgy döntött elmegy oda… azóta se jött vissza. – újra elhalkult a mondat fájdalmasan, és valami nagyon nem stimmelt ezzel a hangszínnel.
- Miért meséled ilyen bánatosan? – előzött meg Shet a kérdéssel, s nehéz volt megállni, hogy ne morduljak rá.
- Számoljatok csak utána hányadik generáció ez!
Mindenki lelkesen kezdett el számolni, de én már azonnal tudtam.
- A hetedik… - kotyogtam be – Ha Sam is beleszámít. De valójában Jacob lenne a törzsfőnök… - „Még mázli hogy nem az.” Gondoltam magamban, és elkuncogtam magam „Az hiányozna még ha még jobban bálványoznák a kis csitrit, aki most Jake ölében ül, persze a főnök mellett… elég ő Béta feleségnek is.
- Úgy van! És Tiának elvileg született egy gyermeke… de az isten tudja hogy honnan vagy kitől. Még ő maga se tudta. – válaszolta – olyan mint Jézus születése. – fejezte be.
- És a gyerekkel mi lett? – kérdeztem kíváncsian.
- Tia nagyon féltette, és csak ritkán lehetett látni míg Tia el nem ment… Azt mesélik hogy magával vitte, de én ezt nem hiszem. – sóhajtott Billy, majd rám nézett szomorúan.
- És… mi van a másik oldalon – tértem más vizekre… nem akartam erről e gyerekesdiről beszélni.
- Nem tudom… viszont minden főnix oda vándorolt egy idő után. Van aki rögtön, amint meghaltak farkasként oda ment.
- Hogy lehet oda eljutni?? – szinte falni akartam a rengeteg információt.
- Azt csak a főnixek tudják. – mosolyodott el Billy a kérdésemen, én pedig elpirultam. – viszont azt érdekesnek tartom, hogy amint megharaptak még egyszer legalább voltál farkas. Ilyen még nem volt. - vigyorgott, én pedig elmordultam.
- Inkább ne változtam volna át! Ezzel csak jobban egy gonosz dög vagyok, aki csak arra képes hogy elvegye más lények szeretteinek az életét – törtem ki, és felálltam, azonnal, hogy elmenjek, viszont Jake megszólalt.
- Nem vagy az!
- De igenis az! Majdnem megölt! – vágott bele Miranda, amire megint fullosan bepipultam.
Egy apró parázs… csak ennyi kellett ahhoz, hogy hirtelen átváltozzak, és a tűz is életre kelt mellettem. Vörös tollruhám belepte újra testem, és szemeim világítottak a hold ezüst, és a tűz vörös színében.
- Mit mondtál?? – kérdeztem s közelebb léptem.
- Engem úgyse vagy képes bántani! Akármit mondasz Jacob akkor is megment!
- Hidd el hogy képes vagyok Jaket is megölni!
- Szoffy… Figyelj! Te egy madár vagy. Jacob pedig egy farkas… szerinted melyik az erősebb??
A tűz, mintha a gondolataimat mutatták volna. Lassan a tűznyalábok egyre közelebb merészkedtek a lányhoz, s szinte már-már megégette a lábát, de ő egyre jobban Jacob ölébe mászott.
- Van fogalmad arról, hogy mi vagyok én? – vetettem oda neki – Egy főnix! A tűz úrnője! – mosolyogtam ördögien – Szerinted… a tűz nem lenne képes megölni egy farkast? – vigyorogtam.
- Szoffy! Kérlek! – könyörgött Jake.
- Mégis mire? – játszottam el a lángokkal, miközben a kérését vártam.
- Te nem vagy gonosz!
- És ha igen? Mi van ha én vagyok Tia leszármazottja?
- Szoffy! Hagyd abba! – mordult rám Billy, és engedelmeskedtem.
Újra visszaváltoztam, és rettenetesen szégyelltem magam.
Mi van ha tényleg én vagyok az a lány? Mi van ha… ha azért tudtam visszaváltozni?
Csak egy valamit tudtam biztosan. Nekem itt nincs keresnivalóm
                                                                                                                          
Lassan felkelt a nap, mindenki élt, kivéve én. Le voltam törve, és lassan 5 órája meg se szólaltam, csak gondolkoztam. Rengeteg kérdés járt a fejemben, és a válasz nem jött. Megpróbáltam visszaemlékezni… hátha én vagyok az a gyermek? És ha ez így van akkor miért születtem meg? Valami feladatom lenne? Vagy… vagy talán nincs semmi jelentősége hogy itt vagyok?
- Szoffy! – szólított meg Jake, és felnéztem rá.
- Igen? – kérdeztem szomorúan.
- Beszélhetnénk… négyszemközt? – kérdezett vissza, és lassan, bizonytalanul bólintottam.
Felálltam a fatönkről, és besétáltunk a dús erdőbe.
Egy darabig csak némán mentünk egymást mellett hallgatva a madarak énekét.
Békés volt minden. Az erdei állatok éltek, és semmi csoda, semmi természetfeletti dolog nem vett körül minket, csak maga a természet, amik a megszokott kerékvágásban éltek.
- Ez olyan ismerős nem? – törte meg a némaságot Jake, mire elmosolyodtam.
- Mikor ideköltöztünk… ugyanilyennek láttam az erdőt. – mondtam, és megint beállt a síri csend, de nem hagytam – már arra sem emlékszem mit kerestem. – mosolyogtam, és szomorúan kuncogott egyet ő is.
- Hát… akármit kerestél sajnálom, hogy engem találtál meg. – mondta szomorúan.
- Én nem sajnálom. Ennek így kellett lennie… és… ha nem találtam volna rád… ki tudja mit össze nem szenvednék most egyedül magányosan.
- Hiszen most is magányos vagy! Elfordultunk tőled.
- Mégis a barátaimnak gondollak titeket, akármit is mondok. Azért menekülök, mert nem akarlak titeket bántani. – vallottam színt, és megálltunk itt, a semmi közepén.
Csak némán néztünk egymás szemébe, és nem csináltunk semmi mást.
Nem tudom mi járt a fejében…
Aztán meghallottam a gondolatait… tisztán érthetően, pedig nem voltunk farkasok.
„Hogy tehettem ezt? Most mit gondolhat rólunk? Istenem hogy mondjam el neki, hogy nem szeretném elveszíteni, még ha ennyire taszítom is?”
Könnybe lábadt a szemem. Nem kellett többet hallanom. Elkezdtem zokogni, majd megöleltem. Nem akartam én sem elveszíteni akármennyire ingerült is vagyok mostanában. Nem akartam senkit elveszíteni, de mégis elfordulnak tőlem.
- Mi lenne, ha egyszer nem a bevésed után loholná? Akkor nem taszítanál el magadtól – bőgtem, mire csak jobban magához ölelt.
- Miranda terhes. – nyögte ki.