34. fejezet

Nem bírtam a hátra nézni. Csak megdermedve figyeltem ahogy Paul arca ijedtből kíváncsivá vált, hogy most mit fogok lépni, majd szomorúvá és megértővé, mikor nem voltam képes erre válaszolni. Végül megköszörültem a torkomat, s felé fordultam.
- Nem csak miattad volt. – jelentettem ki, hogy tudják a többiek is, ha csak ő ment volna el nem lett volna ez – Miattatok. Mert mind elmentetek. Talán te voltál hozzám legközelebb Jake, de ez nem csak a te hibád. – mondtam ki úgy, mint akinek nincsenek érzései… szóval teljesen hidegen. Majd a jég kicsit felolvadt, s hozzátettem még egy, s mást – De… végül is csak azért volt nem? Hogy erősödjek, hogy gyorsabb, és erősebb legyek, hogy megtanuljak minden trükköt, és… bár szerintem nem tudtam mndent megtanulni ebben a pár hétben. Sokat fejlődtem. – mosolyogtam majd elnevettem magam – Voltak, amikor jól meggyepáltak az igaz… De még mindig élek, és egyre több barátot szereztem. Paul már tudja hogy kikkel barátkozom, és szeretném, ha ezt megértenéd Sam – fordultam hozzá, aki hirtelen túl komoly lett.
- Nem! – jelentette ki robot szerűen.
- Sajnálom Sam, de ebben a helyzetben most ők a jófiúk, és bár ezt paulhoz is hozzávágtam, most nektek is elmondom. Ők azok, akik ebben a borús időben többet segítenének, mint ami most történik, szóval hogy visszajöttök. Nyugodtan felőlem el is mehettek vissza arra a helyre ahova épp menni készültetek Én őrzöm az erdőt, és elboldogulok 3 vámpírral is… De ők mostantól a barátaim és ebbe nincs beleszólásod. Főleg mert nem viselkedtél úgy, mint egy igazi vezér. Hátrahagytad a legújabb farkast, védtelenül, egyedül, és képzeld! Ez… amikolr majdnem meghaltam. Nem az első. Ugyanis volt amikor rám támadtak. Majdnem megöltek, de 2 elmenekült, az isten tudja miért, aznap aludtam először, Három héten keresztül. Van fogalmad róla ez mit jelent? Sokkal Szerintem vagyok olyan erős mint bármeikőtök mostantól. Most már nincs szükségem bébiszitter, vagy tanárra értve?! Szóval nagyon örültem hogy újra láthattalak titeket a soha viszont látásra.
Megfordultam és nekieredtem az erdőbe, hogy tudósítsam a barátaimat, hogy visszajöttek egy pár percre, de egy hang megszólalt még, akinek szívesen engedelmeskedek.
- Szoffy Várj már! – kiáltott Billy, én pedig visszafordultam.
Ami akkor ott várt. Sam nem bírt két lábon maradni, ami bár megütött, biztos voltam benne hogy megérdemli. A többiek is teljesen ledöbbentek, és letörtek voltak, ami úgyszintén rosszulesett, de nem törődhettem vele. Most nem. Igazat mondtam, és ezzel nincs vita.
- Igazad van Szoffy hogy magadra hagytak, és úgy döntöttél szerzel barátokat, de abban nincs hogy egyedül is képes vagy őrizni az erdőt. Akkor nagy szerencséd volt. Én láttam hogy néztél ki, amikor megtámadtak… vagyis képzelem hogy az aznap este volt, amikor úgy feküdtél ott a ház előtt, mint akinek nincs más út, csak a szenvedés. De míg te a barátaiddal vagy, ők át tudják venni a helyed.
- De nem akarom a gondolataimat megosztani. Nézd meg most is mit tettem! – szinte kiabáltam – Nézz végig a falkán! Nézd meg Samet! Végigsértettem az egész falkát, én aki amúgy képtelen lenne erre… ha belelátnának a fejembe. Félek szerintem elveszteném a Cullen családot is, és az életemet is.
- Szoffy. Bocsáss meg. – nyögte ki végül a falkavezér rekedtesen, szinte sírva – Megengedem hogy velük barátkozz. Nem kell eltaszítani magadtól. Valahogy csak kibírjuk.
- Tényleg? Mindent? Mi van ha olyan titkokat őrzök, amitől feloszlik a határ, és inkább szembe fordulok veletek? Képes lennél meghallgatni? Vagy csak úgy észvesztve rohannál hogy legyilkold őket?
- Szoffy mindent nem lehet elnézni ezt meg kell értened.
- Ezért kérem hogy menjetek vissza.
- Nekünk itt a helyünk.
- Eddig miért nem volt? Ha csak 1 nappal hamarabb jösztök, akkor a repesnék az örömtől, hogy visszakaptam a családom, de mivel most már más családhoz tartozom, így nem ugrok ki a bőrömből a boldogságtól. Most már igenis egyedül szeretném őrizni az erdőt, mert nem akarom őket elhagyni. Túl kedvesek voltak velem ehhez.
- Rendben! Akkor lenyelem! Ok?! Bármi is az amit annyira titkolsz nem fogom azért a köztünk lévő határt feloszlatni, és nem megyünk neki a szeretet vérszívóidnak, de ezt nem tűröm, hogy ennyire ellenkezel hogy visszajöjjünk. Az istenért Szoffy óriási bűntudatunk van, had tegyük jóvá mindezt. Kérlek! – Nézett rám kétségbeesetten, én pedig totál megrémültem. Talán tényleg megtenné azt, hogy nem támadja meg Cullenéket?
- Bármit? – kérdeztem.
- Ami csak a szerződésben benne van.
- Még akkor is ha azt mondom hogy felhagytak a vegetáriánussággal, és Forks népéből falatoznak? – arca megdermedt, újból a hivatalos kép tárult elém.
- Megbeszélnénk velük, hogy hagyjanak fel ezzel. És nem támadnánk rájuk.
- Rendben. Akkor tessék csak őrködni. Én addig visszamegyek és tudatom velük, hogy a titkuk hamarosan már nem lesz titok. – jelentettem ki, és újból visszafordultam.
- Mehetnék én is? – kérdezte Jake – Csak… szeretnék kicsit veled beszélgetni.
- A határig, és előre meg szeretnélek nyugtatni, hogy nem leszek lerázhatatlan, idegesítő, szeretetéhes kis hülyegyerek, szóval nem kell úgy bánnod velem. – nyugtattam meg hidegen, de az arcára nem akartam ránézni, mert tudtam, hogy az csak fájna.
Nem álltam meg. Ne vártam, hogy mellém érjen. Csak mentem előre, mint valami gép a célom felé. Hallottam hogy kullog utánam, és azt is hogy ketten átváltozva futnak végig az erdőn.
Volt elképzelésem most mi a téma, de vagy negatívumban beszélnek erről, vagy pozitívba, de az utóbbit nem hiszem. Mi lehetne ebben a helyzetben pozitív?
Már úgy fél úton járhattunk – ő pár méterrel mögöttem – mikor mellém ügetett végül, és belekezdett a beszélgetésbe.
- Sajnálom hogy olyanokat mondtam.
- Sajnálhatod is.
- Hogy tehetném jóvá?
- Találd ki. Nekem fogalmam sincs, de tudd meg! Haragszok rád, pedig nem akarok,de ezt látom helyesnek. Csak azt nem tudom elhinni hogy pont te voltál az aki végigsértett. Hogy mondhattál ilyet? – álltam meg hirtelen, és dühösen a szemébe néztem, de ő csak némán, megbánóan tekintett vissza rám – Tudd meg hogy nagyon meggyűlöltem azt a kis csitrit, elvette tőlem a családomat és most itt tartunk. A Cullen család kis kedvence vagyok, és farkasokkal barátkozok… nem ám alakváltókkal! Hanem vérbeli, igazi farkasokkal. Egyre többen kedvelnek, végre boldog vagyok, erre visszajöttök, hogy elrontsatok mindent. Amíg meg nem ismertem őket normálisan, addig annyira vágyam rá hogy visszajöjjetek, de nem jöttetek. Késő, a remény, hogy újban a régi családommal lehessek elveszett.
- Most itt vagyunk, és megértem, hogy haragszol rá, de tudod, hogy farkasként egyek vagyunk. Szoffy én még mindig szeretlek akármit is mondtam. – fogta meg hirtelen a két kezemet, és közelebb lépett – Nem akarlak elveszíteni soha, és az egész falkának óriási bűntudata van. Amikor meghallottam hogy majdnem … - megállt, s könnyek szöktek ki a szeméből.
Nem bírt tovább beszélni. Csak állt előttem, teljesen letörve, és én ezt nem bírtam nézni. Letöröltem a könnycseppeket a szeméből, s megbánóan néztem rá. Tudtam, hogy ezt komolyan mondja, végül is a legjobb barátom. Újból, de félő, hogy megint el fogom veszíteni.
- Én is szeretlek Jake – öleltem meg, oly sok nap után újra, és nem tudtam dühös lenni. Nem ment pedig akartam.
- Megígérem, hogy többé ilyen nem fog előfordulni! Mindig melletted leszek, és megértem az, hogy utálod a csajt, még ha egyáltalán nem is tetszik, de neked is meg kell értened hogy ő a bevésődésem.
- Rendben ez nekem már rég ok. Már az első perctől próbálom megérteni és a hiszed ha nem meg is értem, még ha rosszul is esik.