35. fejezet

Épp arról meséltem neki, hogy keresztanya lettem, mert a barátnőmnek kölykei születtek, és így találtak rám Cullenék, majd megállt, s érdeklődve néztem rá vissza.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- A határ. – mondta, s most már mindent értettem.
- Oh… értem. Nos. Akkor szia! Jó… jó azt amit szoktatok csinálni! – mosolyogtam értetlen arccal, amire ő elnevetett.
- Nem! Most nem. Nem leszel itthon! Neked is jó öhm… - gondolkozott, hogy vajon mit is mondjon.
- Szórakozást. – fejeztem be, s el is indultam vámpír családom felé.
Így egyedül hosszabb volt az út… legalábbis azt hittem hosszabb lesz, de nem is voltam egyedül a fele úton.
- Szia! Megéreztem a szagod! – csilingelte Alice
- Szia! Baj van! – tudósítottam csak úgy könnyen, ő pedig érdeklődve nézett rám. – Visszajöttek – sóhajtottam, s az őszinte szomorúság kiült az arcomra.
- Mi??? – kérdezte ijedten, s hátrébblépet.
- Nyugi Alice! Megőrzöm a titkot. Ha kell akkor nem őrködöm soha többé. Sőt! Úgy is szívesebben vigyázok az erdőre egyedül, szóval nyugi! Megtartom a titkot az életem árán is.
- Milyen titok? – kérdezte Jake a hátam mögött, s megrémülten fordultam hátra.
- Jesszus Jake neked nincs jogod itt lenni! Tünés!! – kiabáltam de rá se hederített.
Lassan Rosalie is csatlakozott majd Emmet, hisz megéreztek a szagunkat.
- Hé!! Nyugi! Menjen minenki oda ahova tartozik! Jake ez főleg neked szól!
- Meg neked! Mindent elrontasz! – vágta hozzám Rosi, s igaza volt.
- Mi folyik itt? – jött mellém Edward, majd mikor meglátta Jaket ő is ugyanarra a megallapodásra jutott mint testvérei.
- ÁÁÁ Ez nem lehet igaz!! Jól van! Elmegyek! Csak felejtsük el ezt az egészet jó?
Kiabáltam torkom szakadtából, majd elkezdtem tolni a visszaút felé Jaket, s talán még ő is meglepődött, hogy képes vagyok megmozdítani. Minden erőmet bevetettem hogy képes legyek a határ túl oldalára helyezni, de ő is küzdött ellenem. Majd olyat mondott, amit nem kellett volna.
- Bella? – kérdezte hitetlenkedve, s nem tudtam megállni hogy ne nézzek hátra.
Teljes testével remegni kezdett, és szinte mázlim volt, hogy nem sérültem meg tőle.
Egyre jobban közeledett barátaim felé, akik Bella elé álltak védelmezően.
Nem tudtam tovább visszatartani én sem az erőm, s átváltoztam teljesen.
„Hagyd abba!! Menj vissza a határ túlsó végére”- figyelmeztettem.
„Bellát átváltoztatták!” – tudósította Sam a most csatlakozó Embryt és Qeilt, amire jó nagy veszekedés támadt.
„Elég! Bella akarta! Ehhez nektek semmi közötök!”
„Megszegték a megállapodást! Ugrott Jacob mellé Sam, majd Paul is csatlakozott.”
„Na erről beszéltem! Nem fogom hagyni hogy kárt tegyetek bennük!”
„Kárt tettek egy jó barátunkba Szoffy! Te még túl fiatal vagy ehhez hogy megértsd!” – morgott Sam, s egyre jobban közeledett.
„Edward! Vigyétek el innen Bellát! Én feltartom őket!” – utasítottam barátomat, aki tudom hogy halotta mit gondoltam.
„Szóval tényleg szövetkezel” – ordított Sam.
„Igen, és ezt csak magadnak köszönheted!” – morogtam vissza, majd rátámadtam a főnökre, egy olyan gondolat láttán, mikor letépi Alice fejét.
Míg én Paullal és Sammel harcoltam, addig a többiek a családom után eredtek.
Nem bírtak leteríteni, s ettől büszke voltam magamra. Mindig akkor ugrottam el amikor a másik támadott kiváló hallásomnak köszönhetően, s amikor láttam, hogy van esélyem a győzelembe jól beleharaptam az ellenfelem nyakába, ki felnyüszített.
Viszont egyszer csak Jacob elérte Esmét, aki nemrég csatlakozott a csatához, s támadásba lendült.
„NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE” – nyüszítettem keservesen, s a fájdalom végigjárta egész testem, a szívemmel kezdve.
Jake leterítette a kedves nőszemélyt, ki a kedvenceim közé tartozott, majd összerogyott mindenki és fájdalmas vonyítást hallatott az erdő érzelmeimet kiterjesztve.
„NE! Kérlek! Könyörgök hagyjátok őket! Nem csináltak semmi rosszat! Kérlek titeket öljetek meg! Légy szíves legalább előtt végezzetek velem!” – sírtam, s farkas szemeimből könny hullt a talajra.
Egyedül Jake és Sam bírta a fájdalmamat, a többiek mind az emberi testükbe menekültek, hogy ne érezzék ezt a kínt felőlem.
Erőtlenül összerogytam Sam előtt aki alig bírta tartani magát, s próbált nem rám figyelni, de Jake nem bírta, s idefutott hozzám, majd rátette a fejét a nyakamra és úgy vígasztalt.
„Mi volt ez? Hogy tudsz ennyire szeretni?” – nyöszörögte, én pedig csak megráztam a fejem tudakolva hogy nem tudom.
„Jake én ilyen vagyok. Nem tudok változni. Nem leszek más soha csak egy tapadó hülyegyerek, aki nem bír leszállni szeretteiről egy percre sem.” – nyöszörögtem, majd Sam is magunkra hagyott, tudva hogy ez a mi dolgunk mostantól.
„Jaj kedveském hagyd már ezt. Tudod jól hogy nem gondoltam komolyan! Bocsáss meg kérlek!” – vinnyogott, de még mindig ugyanúgy voltunk, mint eddig.
Hiányzott, hogy együtt legyünk. Hiányzott minden, ami a barátságunkat szimbolizálta, hiányzott az ölelése, az illata, s most talán képes lennék boldog lenni. Most, hogy újra farkasok vagyunk, s így egyek vagyunk. Legalábbis azt mondta, mikor utoljára…
„Egyek leszünk így örökké!” – jelentette ki.
Eme meghitt pillanatot Carlisle törte meg, azzal, hogy kilépett a bokrok közül.
Vártam Jacob mit szól ehhez, hogy vajon megtámadja e vagy sem, majd mindketten négy lábra emelkedtünk, s ittam Jake gondolatait.