5. fejezet //részlet//

// a 40. igen válaszért //

- Nem!! Ez nem lehet csak egy álom… jól ismerem… túl komolyan és odaadóan mondta… ez… ez nem lehet… ez csak egy mese… és mi az hogy először…
- Hát persze hogy mese! Miért mit hittél mi?! Megtörtént történet? Egyszerűen csak olyan valóságos volt. Azért mondtam olyan „odaadóan meg komolyan” – idéztem őt szem forgatva.
- Mi?! Olvas a gondolataimban? – kérdezte, és megrémültem.
A pupillám kitágult, de próbáltam a rémületemet elnyomni inkább magamban, hogy ne látszódjon rajtam. Bella rossz szokását használtam fel, miszerint ráharaptam az alsó ajkamra, így próbáltam visszafogni magam, és újból a könyvre néztem, és úgy tettem mintha olvasnék.
- Tudod jól hogy nem tudsz átverni! – mondta haragosan.
- Miért akarnálak átverni!?