Én keservesen néztem a vámpír apukára, aki kissé kemény arcot, vágott, de odajött hozzám, s megsimogatta a fejem búbját.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva, amire én nem tudtam mit mondani. Ugyanazt tettem mint Jake, s elszaladtam egy kis odúhoz, ahova ruhát rejtettem el, majd felöltözve tértem vissza.
- Mi van Esmevel? – kérdeztem.
- Semmi baja. Jól van. Jake nem tett benne kárt. És te?
- Kutya bajom… - válaszoltam, s a megkönnyebbüléstől, hogy senkinek semmi baja, megrogytam egy kicsit – bocsánat! – buggyantak ki könnyeim.
Carlisle letörölte könnyeimet az arcomról jéghideg kezével, majd magához húzott s átölelt.
- Semmi baj! Inkább mi kérünk bocsánatot!
- De ti nem csináltatok semmi rosszat! Én voltam olyan hülye hogy idejöttem! Nem akartam rosszat senkinek! – szipogtam, majd Jake megérkezett, s keserűen felé néztem, de nem engedtük el egymást Dr. Cullennel.
Szerelmem csak keserűen vizslatta, ahogy egy farkas, és egy vámpír családi szeretetet sugározva ölelik egymást, majd apa megszólalt.
- Szeretnék bocsánatot kérni az egész család nevében. – mondta, s most már Sam is jelen volt.
- Szeretnék bocsánatot kérni mert ilyen karót nyelt falkatársaim vannak. – kértem bocsánatot inkább én Samék helyett, hisz biztos vagyok benne, hogy ők nem tették volna ezt.
- Szoffy!! A Quiliute törzsnek vannak szabályai, és megszegték a szerződést!
- Teszek rá hogy megszegték a szerződést! Képzeld én is megszegtem, hisz átléptem a határt már nem egyszer, és mégsem tépték le a fejemet, mint ti tettétek volna, ha nem kedveltem volna meg ezt a családot! – morogtam.
- Elég legyen Szoffy! – kiabált a falkavezér, s láttam hogy megint mindjárt kijön a sodrából, de egye fene akkor is nekem lesz igazam!
- Nem elég! Ha meg akarod ölni a Cullen családot, vegyél róla tudomást,hogy én is közéjük tartozok!! Leereszkedtem arra a szintre hogy vámpírok kutyája legyek, merthogy a vérfarkas címhez nem vagyok méltó igaz!?
- Ne merészeld most ezt arra fogni, hogy nem voltunk itt!
- De arra fogom!!! Mert tényleg nem voltatok itt, és képzeld! Simán meg is halhattam volna, ha rajtatok múlik! Simán le is vethettem volna magam a szikláról!
- Nem tudtunk róla!
- Ezaz! Nem tudtatok róla, ahogy arról sem, hogy a barátaim lettek! Mert magasról tettek mi van velem! Ha én nem lettem volna, valószínűleg arról se tudtatok volna, hogy Bella átváltozott a saját akaratából!
- Mostmár elég! – ordított Sam és átváltozott a szemem előtt, amit én is követtem.
„Megszegték a törvényt!”
„Jaj szállj már le erről a témáról!” – ugattam, és nekiugrottam.
Jacob, csak nézte hogy mi történik kettőnk között, bizonyára Samnek drukkolva.
Nemsokára megérkezett Alice is, és a többiek a farkasokkal együtt de mindenki emberi alakban figyelte a verekedésünket.
Viszont amint megláttam Esmét… a karjából le volt törve egy porcelán darab.
Az agyamat elborította a vörös kód, és már nem érdekelt, hogy megölöm a falkavezért.
Hatalmasat ordítottam, s fejjel ellöktem Samet, aki nyüszítve nekiesett a fának, majd a földre vágódott hatalmas port keverve maga körül, s épp támaszkodott fel, mikor a porból előugrottam, s fogaimat belevájtam a húsába, s azt kezdtem el marcangolni.
Nem engedtem el még úgy se, hogy éreztem fájdalmát, bosszúéhes voltam, és ölni vágytam. Megölni azt, akinek ez az egész köszönhető.
A nyüszítése egybeolvadt a vad morgásommal, s lassan elvérzett a vezér, ezért is jöttek be a többiek is farkas alakjukba.
„Engedd el! Megölöd!”
„Hallod Szoffy! Elég Legyen! Most már biztos megtanulta hogy engedjen neked”
„Igen! Ebből elég!”
Mondták, a hasonló mondatatokat, de nem figyeltem rájuk. Csak a vér szagéra és ízére koncentráltam, s igazi vadállatnak éreztem magam, ki épp az áldozatát próbálja szétmarcangolni, majd megenni.
- Elég! – kiabálta Edward is, majd Carlisle mellem lépdelt, s rátette a hideg kezét a fejem búbjára.
- Hé Szoffy! Ne feledd hogy ember vagy! Te nem vagy egy véregző vadállat! Engedd el szépen! – simogatta a fejem, majd a morgásom abbamaradt, s lassan elengedtem áldozatom, ki félholtan feküdt a földön.
Méltóságteljesen kihúztam magam, majd elfutottam ahhoz a folyamhoz, ahol meg szoktam ilyenkor mosakodni.
Hamar odaértem, hisz itt volt nem messze, és plusz rohantam is amennyire csak tudtam, s mikor odaértem belevetettem magam a hűvös vízbe, s lemostam magamról a friss vért.
Mikor már minden kosz lekerült rólam, idejét láttam annak, hogy visszaváltozzak, s bocsánatot kérjek azért, hogy majdnem megöltem.
Kiszálltam a vízből, s felöltöztem a patak mellett található kis ruhácskába, amit még egykor én hagytam itt.
- Szoffy! Bocsáss meg kérlek! Ha tudtam volna…
- De nem tudtad. Sam… az, hogy Esme megsérült, az nekem olyan, mint… - nagyot nyeltem a hasonlat gondolata miatt – mint neked Emily sebe. Olyan mintha én tettem volna, pedig igazán szeretem őt, mintha a saját anyám lenne.
- Igen… most már értelek. Ahogy… ahogy támadtál. Mintha érte harcoltam volna… ráadásul. Rengeteget fejlődtél. Ketten alig bírunk el veled. – dicsért mosolyogva Sam a Cullen ház nappalijában, körbetekerve kötszerrel
- 3 hét gyakorlás! – mosolyogtam büszkén – Hidd el hogy még okozhatok neked meglepetést! – kacsintottam rá.
- Elhiszem. – mosolygott ő is. – Akkor… a szerződés.
- Változtassuk meg arra, hogy hogyha az a személy, akit átváltoztattak azt mondja hogy ő akarta, akkor nem támadunk oké!? – hadartam el, amire Sam nagyot sóhajtott, majd bólintott beleegyezés képen.
Odasétáltam Esmehez, s a karját a kezembe vettem, majd előhúztam a hátam mögül egy porcelándarabkát, és a helyére illesztettem azt.
- Most már minden oké.
- Köszönöm. – hálálkodott, s megölelt.
- Köszönjük – helyesbített Alice, majd jött a nagy családi ölelés Jasper, és Rossalie nélkül, amit a farkaskák érdekesen néztek.
Vaó nagyon jó lett érdemes volt ennyit várni rá ,még a végén Soffy lesz a főnök ,vagyis az alfa de lehet hogy béta én bírnám üdv Böbe
VálaszTörlés