20. fejezet

Jake egész úton csak mosolygott.
Próbáltam kiszedni belőlle, hogy mi van, mi történt, vagy valami nagy szemétségre készül e de csak rázta a fejét minden kérdésemre.
Egy jó fél óra után meguntam és duzzogásba kezdtem.
- Jajj Szoff!!Ne csináld már!! – könyörgött Jake de csak megrántottam a vállam. Ő se mondja el, akkor én sem hagyom abba a dúzzogást.
Megálltunk a parkolóba. Kiszálltunk és én becsaptam magam mögött az ajtót idegesen. Nagyon nem tetszett ez a titkolózás dolog... Hogy lehet ilyen ?
- Hééé!! Vigyázz rá! Szétesőben van amúgy is! – szidott le ... bár ezt inkább kérésnek hangzott.
- Oké ... – mondtam haragosan, és a ház felé vettem az irányt.
Már bizonyára aludt mindenki a házban, ugyanis még az udvari lámpák is le voltak kapcsolva.
Kinyitottam hallkan az ajtót, hogy nehogy felverjek bárkit álmából és felosontam a szobámba.
- Jaj ne! Elfelejtettem bezárni! – suttogtam magamnak, miután kinyitottam a szobám ajtaját. Visszafordultam, és nekimentem valaminek amitől felsikkantottam.
- Jake!! Normális vagy! A szívbajt hozodrám! –suttogtam ingerülten mikor megéreztem teste melegét a karomon.
- Bocsi! Mindenért! – mondta bűnbánóan – El... –kezdett bele valamibe idegesen - El kell mondanom neked valamit... és ... – nagyot sóhajtott – Gyere megmutatom!
Tenyerét lecsúsztatta a karomon és megfogta a kezem, majd húzott maga után visszafelé.
A szívem ezerrel vert. Mit akarhat mondani? Mi az amit titkoltegész úton?Miért most? Mit akar mutatni?
A kérdések csak özönlöttek és sajnos a kínosválaszok is, amit a szívem diktált, de hülyeség... hisz olyan jó barátok vagyunk ... miért is akarna szerelmet vallani? Ok nem az hogy nem fogadnám el mint ... párom , de akkor is! Még alig ismerjük egymást. Csak pár hete ... Ok talán ennyi idő alatt tényleg meg ismertem meg minden... de ez akkor is gyors.
- Figyi Jake!! – álltam meg a lépcsősor közepén – Muszály most? Nem várhatnánk még? – mondtam már tudva mindent.
- Nem!! Ezt most kell! Kérlek! Muszály! Ha ezt elhalasszuk akkor elég későn lesz következő alkalom.
- Jó de most miért? Most van telihold? Vagy mi? – nagyot sóhajtottam – Ok! Ez tényleg nagyon romantikus meg minden, de ilyen nap máskor is van!
- Te meg miről beszélsz? Milyen romantika?- kacagott.
- Mi? Nem...? – elállt a szavam... de akkor mit akar ha nem szerelmet vallani? Mi az ami ennyire pótolhatatlan
Nem szólt semmit , csak kacagva húzott tovább ki a nagy udvar felé.
- Várj! Este felkappcsola a villany! – figyelmeztettem de ő kinyitotta akkor is az ajtót,és kibújtunk a függöny között.
- MEGLEPETÉÉÉS!!! – kiáltották a családtagok, a barátaim és minden ismeretlen akik bizonyára vendégek lehettek.
Körülnéztem. Elállt a lélegzetem. A színpad felé két óriási betű volt erősítve. Egy „H” és egy „B” egymás után. Az udvar kétoldalán egy-egy iszonyú hosszú asztal volt helyezve tele sütivel, finomságokkal, innivalókkal ésegyéb édességekkel, italokkal. Mellettem volt egy nagy gardrób szekrény. Nem értettem minek van kitéve az udvarra.Egyáltalán nem illik semmihez. És alapból ennek a garázsban volt a helye. Értetlenül megráztam a fejem,és tovább nézelődtem mi a fene van itt, de mivel semmire sem jutottam a mellettem lévő kicsi óriásra pillantottam akicsillogó szemekkel, óriási mosollyal nézett rám, majd megölelt.
- Boldog Születésnapot! – szorongatott meg és már minden kitisztult.
El is feljtettem hogy végre 17 vagyok a mai napon. Teljesen kiment a fejemből ez az egész.
- Ja! Köszi szépen mondtam mosologva de még mindíg meglepődve. Valahogy még nem volt teljesen tiszta ez az egész de már láttam mindent, és iszonyúan örültem.
Mindenki végig ölelgetett ... mármint aki közeli ismerős, vagy barát volt, és elkezdtünk bulizni
Már itt volt az egész falka és az új barátnőm is. Sara, Ashley és Leyla sem mardt ki és a nagymamám se akivel mint mindíg nyájasan elbeszélgettem a régi szép időkről, hogy mennyit jártam ki mindíg etetni az állatokat,meg a kedvenc kiskacsámról, akit még mindíg nagyon szerettem. Csak az volt a bökkenő ebben a szereret dologban, hogy már rég tálalásra került. Emlékszem egy falatot sem ettem belőlle, és elbújtam az ágy alá mikor anyáék jóízűen falatoztak belőlle, ésén pedig csak sírtam, sírtam amíg el nem alugtam,és este anyukám sírása kelltett fel, hogy „Eltűntem, és ez mind az ő hibája”. Majd kimásztam az ágy alól és vele kellett aludnom annyira megilyedt. Még az volt a mázli hogy 5 éves lehettem talán ... gondoljunk csak bele most milyen kínos lenne.
Miután ezt kibeszéltük nagyival, ő megszomjazott, vagy megunta a témát és elment a finom borok felé. Bár az is lehet hogy csak Mr. Berry kacsintása tetszett meg neki és azért ment oda, de ezt már csak ő tudja...
- Jajj Szoff!! Annyira hiányoztál! Miért nem vagy sose msnen? – kérdezte a nyakamba akaszkodva Leila.
- Szia! Ti is nagyon hiányoztatok! Hát ... tudjátok az úgy volt ... –kezdtem bele a szokásos elterelő kezdődésünkbe.
- Ne hülyéskedj! Naa mond már! Pasi van a dologban?- kérdezte szemöldökét felhúzogatva.
- NEM! – mondtam idegesen, bár hozzászoktam hogy mindíg ez a téma nála- csak találtam új barátokat..
- Á! Értem! Akkor az hogy velünk mivan már nem is érdekel? – kezdte a sértődést.
- De! Érdekel! Csak ... Figyelj! Ti ott vagytok egymásnak! Én meg ... mindenkitől távol. – lehajtottam a fejem és könnyek szöktek a szemembe.
- ÓÓÓ!! Na ne kezd el itt sírni! Megértjük! Nekedis kellenek barátok! – ölelt meg Ashley , majd eltolt magától és Leilára szegezte a tekintetét haragosan – Igaz Lei ?!
- Igen! Bocsi! Csak ... tudod ... a hiány.. mosolyodott el .
- Igen tudom. –töröltem ki a könnyeket a szememből.
Saranak megszólalt a telefonján az a bizonyos hang aitől elállt a lélegzetem és újból erőtlen lettem a fájdalomtól.
- „Szia Drágém!Én vagyok! Vedd fel lécci!!” – hallatszott Byron hangja, majd újból, és újból,és újból...
- Bocsi egy perc! – mondta Sara, félre sétált és már köszöntötte is szerelmét.
Én csak élettelnül bámultam a barátom kedvesét hátulról. Majd nem összesetem a fájdalomtó, úgy belenyilalt a szívembe egy bizonyos érzés,ami átjárta egész testemet, és könnyek szöktek megint a szemembe, demost elengedtem őket, had marják végig arcomat.
- Persze! Adom!- sétált felém Sara a füléhez tartva telefonját,majd átadva nekem.
- Halló?- szóltam bele szomorúan. és úgy döntöttem én is elvonulok, deén egyenesen a házat vettem célul. Berohantam pultmögé. Hála istennek egy lélek sem volt bennt a házban tudtommal, legalább is nem az előcsarnokba. Leültem a földre és márkezdtük is a beszélgetést.
- Figyi! Bocsi hogy nem mentem csak elhalaszthatatlan dolgom volt!
- Igen! Képzelem! Ez a buli is elhalaszthatatlan volt Jake szerint ... – mondtam szinte már zokogva.
- Tényleg bocsi! El akartam menni! Szívesen találkoztam volna az új barátaiddal, de mondom hogy nem mehettem.
- Ok... de miért?
- Azt... azt nem mondhatom el! Ez egy ... fontos dolog... nem mehettem és kész.
- Rendben... semmi baj – mondtam szipogva.
- Hát jó... akkor ... majd ha leszel valaha is msnen akkor ott beszélgetünk.
- Várj! Még valamit...
Letette. Iszonyú szomorúságot éreztem, így visszamlékzve arra a pár percre mikor utoljára láttam.
Egyre jobban, és jobban elkezdtem zokogni, ugyanis előjttek azok azemlékek ismegint, amiket annyira el akarok felejteni, ami miatt márhetek óta csak áll a gépem lezárva, ami miatt már fáj kinyitni a virtuális naplómat,és végül, ami miatt utálok a szobámban lenni. Azok a képek, amik ki vannak rakva a falra, azok az emlékek, amik úgyvágynak a feledésre, mint ott van a szemem előtt,és nincs szívem leszedni, hisz még én magam sem tudom hogy el akarom e egyáltlán feljteni az életem. Hisz olyan szépvolt, olyan hétköznapi. Rengeteg barátom volt, még ha nem is voltam népszerű, jól tanultam, és rengeteget, amik hozzájuk fűznek.
Egy kéz a vállamhoz ért, miközben én teljesen begubúztam.
- Szia! Mi a baj? – kérdezte kedvesen Szandra- Miért lógatja az ünnepelt az orrát?
- Semmi csak... – szipogtam egyet- az egyik régi baráttommal beszéltem és nagyon hiányzik.
- Nem jött el? Miért?
- Nem tudom... elhalaszthatatlan dolga támadt. – nyüszögtem sértődötten.
- Ne foglalkozz vele! Vannak új barátaid! Na gyere! Szeddrendbe magad és menjünk ki a friss levegőre! – húzott fel a padlóról, és egyzsepit nyomott az orrom alá.