- Byron!! - ordíttam torkom szakadtából mikor nem találtam szobájában.
- Szoff!!Mi a baj? - kérdezte rémülten mögülem fogkefével a szájában.
A nyakába ugrottam sírva. nem akartam elengedni. Sajnos teljesen tudatában voltam annak hogy most itt a vég. Nem Találkozgathatunk úgy minden nap mint régen. Tudtam hogy hónapokignem fogom látni.
- Szoff!! Mi a baj? Miért sírsz?- kérdezte rémülten mikorben a vállán zokogtam.
Én csak megráztam a fejem és nem tudtam elállírtani a könnyeimet.
- Jaj ne csináld ezt! Nenehezítsd meg mégjobban a búcsurást kérlek!!- ezzel átölelt szorosan és éreztem hogyő is megrázkódik egy kicsit a meghatottságtól.
Majd mikor egy kicsit meg nyugodtam úgy 5 perc múlva. eltólt egy kicsit magátólés megszorította a karomat.
- Figyi!! Minden nap fogunk beszélgetni msnen! És fogunk még találkozni hidd el! Talán majd egy két hétvégen eljösz vagy eljövünk ,és a szüneteket is együtt töltjük majd! Megbeszélltük?
Én nem tudtam megszólalni,de egy bólintástmég sikerült magamra erőltetni.
-Kedvesem!!- hallattszott a földszintről Sara hangja.
Byron rögtön leszaladt én pedig csak ott álltam egy helyben, lefagyva.
Fejem lehajtottam, és a csap, amihez egy kedves, erős emberkellett hogy elálljon, újból elárasztotta a testem fájdalommal, és újból könnyek hulltak a padlóra elém.
Kezemmel letröltem a könnyeimet.
Fekete könnyek? Bizonyára a szempillasprirál ...Lassan erőt vettem magamon,majd beléptem a fürdőszobába. a tükör,mintha egy szellemet ábrázolt volna. Megilyedtem sajátmagamtól. Falfehér arcom,és a fekete csíkok az arcomon megrémítettek. Érdekes volt hogy tűzforró voltaz arcom és mégis úgy néztem ki mint egy zombi.
Gyorsan rendbeszedtem magam, egy kis mosakodás,smink és már szaladtam is le az emeletre hogy az utolsó perceimet eltöltsem szívemnek oly kedves embereivel.
Alépcsőfokokból már csak pár volt hogy leérjek a földszintre mikor megláttam Jaket meg Byront beszélgetni. Mikor észrevettek a tekintetük hirtelen olyan volt, mintha megérkezettvolna az ellenség. A fájdalom átjrta testem. Byron még sosem nézett így rám.
Mikor már hosszan figyeltük egymást régi barátom elkapta a tekintetét róllam, és haragosan lesütötte szemét. Mormolt valamit mégjakenak, majd elindult kifelé.
Szememmel követtem, majd mikor kilépett az ajtón Új barátomra vetettem tekintetem kérdőn.
Az arcán egyszerre bűntudat és harag látszott. Nem értettem semmit a fejemben csak úgy kavarogtak a gondolatok. Mit csináltam? Mérgesek rám? Dehát miért? Tettem valamit amit nem kellett volna?
Majd nagymamám hangjára felfigyeltem.
-Jaj drágakis unokám!! Vigyázz magadra!! És érezd jól magad!! Szerezz sok új barátot és fogadj szót a szüleidnek !! - mondta fájdalommal teli arccal megfogva két karomat, mint ahogy Byron tette pár perccel ezelőtt.
-Rendben Nagyi! Te is vigyázz magadra!- mondtam a lassan 70 éves nagymamámnak és bólintott. Könnyek szöktek a szeméből.
Én átöleltem. Egykor minden nap találkoztunk, de mostmárnem tehetem meg ezt. Nem ehetek nagymamám finom sütiéből, nem segíthetek neki az állatokat megetetni, nem tehek már semmit ami boldoggá tenné, csak az, ha láthat.
A hosszú ölelésnek édesanyám hangja vetett véget.
- Noslassan induljunk! Fél óra múlva megy a gép!
- Juj hátakkor siessünk!- mondta nagyi, és már indult is kifelé.
- Remélem mikor legközelebb látlak ugyan ilyen erőben leszel! - mondtam elkacarászva a végét sportos nagyanyámnak, aki ugyanúgy elnevette magát. Kora ellenére túl jól bírta magát. El lehetett képzelni őt futóverseny első helyezetjének.
A gondolattól hogy nagyi a dobogó legfelső szintjén áll mellette két világbajnokkal és az arany kupát tartja aramnyéremmel a nyakába, elnevettem magam.
Jókedvűen távoztunk ki az udvarra, de az én mosolyom lefagyott az arcomról amikor Byron komoly arccal már bennt ült Jacob autojában az anyósülésen.
Könnyes búcsút vettünk egymástól mindannyian kivéve egy személyt és már száltak is be az autóba, mellyek a repülőtérre viszik őket.
A szívem mintha összeszorították volmna. Nem tudtam nem Byronra nézni fájdalmas arccal. De ő ügyet sem vetett rám.még egypillantásra sem voltam méltó hogy legalább felémfordítsa a fejétvagy valami.
A könnyeket alig bírtam visszatartani. Mindenki integetett, anyáék még eleresztettek egy "Vigyázzatok a házra" figyelmeztetést ugyanis ők volnak a volánnál.
Csak én és Jacky maradtunk a háznál, s mikor már elindultak én nem tudtam tovább tartani a könnyeimet. Villám gyorsasággal tettem egy 180°os szöget és rohantam fel a szobámba. Láttam a bátyám hirtelen meglepett arcát egy pillanatra de nem érdekelt.
Ő futott utánam és mikor felértem aszobámba magamrazártam az ajtót , és mint mikor összevesztünk Byronnal teljes sötétségbe zárkóztam Jacky fél óráig dörömbölt és könyörgött hogy nyissam ki,és próbáltmegnyugtatni hogy még látjuk egymást denem érdekelt. Fogalma sem volt hogy miért zokogok, akkor meg haggyon békén.Majd egyszercsak abbahagyta adörömbölést és elment az ajtómtól. Nagyon hálás voltam ezért neki. Csak egyedül akartam lenni. Majd hirtelen elnyomottaz álom.
Telefoncsörgésre ébrettem.
-Halló.-szóltam bele fáradtan és szomorúan.
-Szia!Nincs kedved eljönni egy kicsit kikapcsolódni? Ma tervezünk a fiúkkal egy kis bulit miután feljön a hold tábortűznél a szabadba. Nos mit szólsz?- hadarta Jake.
-OK! Hánykor?
-Hát úgy 1óra múlva. Mindjárt értedmegyek!- mondta én pedig bólintottam.- Na?
- Mi na? - kérdeztem értetlenül
- Benne vagy?
Hirtelen magamhozkaptam és szórakozottan egy igent válaszoltam.
Elköszöntünk, én pedig gyorsan felpattantam, elkészülődtem és méár szóllt is meg acsengő.
Kinyitottam az ajtóm,és a hirtelen betörő viágosság a szobámban elvakított.
Nem volt aza túl világos, de ,mégiscsak megszokta a szemem a sötétet.
- Jól van kisasszony? - kérdezte az egyik szobalány,akinek egy szennyesruhakosár volt a kezében.
- Igen persze.
- Rendben! van szennyese? - kérdezte kedvesen.
- Van de azt már levittem.
- Nagyon szépen köszönöm! További szép napot!- ment tovább és én viszont kívántam neki.
Lekószáltam a lépcsőn és Jake óriási mosollyal fogadott.
-Üdv Álomszuszék!-nevetett fel. Én mérgesen rápillatntottam bátyámra, de ő csak szomorúan nézett rám.
Mi történhetett ami ennyire megviselte?
Nem tudtam rá úgy nézni mint szoktam. Annyir ártatlan volt hogy lehetetlenség volt rá haragudni.
-Na mehetünk?- kérdezte Jake.
-Igen!- mondtam és Jacky is megindult.
-Te is jösz?-néztem ráértetlenül.
-Nemoda ahova te nyugodj meg!
-Hát jó. - mondtam szemöldököm felhúzva felemelt karokkal-Nem kell megenni!
-Bocsi!-mondta bűnbánóan és már kinnt is volt a szabadba a kocsija iránya felé lépdelve.
Egyszerűen nem értettem hogy hogyhogy nem támad mint mindíg. Mi történténhetett mielőtt felkeltem?
Majd meugrott egy emlék.
-Tehát ezért.- mormoltam magam elé,szomorúan, lehajtva fejem.
-Valami baj van?- kérdezte Jake.
-Semmi érdekes!- mondtam és már húztam is magam után kifelé.
Szememmel követtem, majd mikor kilépett az ajtón Új barátomra vetettem tekintetem kérdőn.
Az arcán egyszerre bűntudat és harag látszott. Nem értettem semmit a fejemben csak úgy kavarogtak a gondolatok. Mit csináltam? Mérgesek rám? Dehát miért? Tettem valamit amit nem kellett volna?
Majd nagymamám hangjára felfigyeltem.
-Jaj drágakis unokám!! Vigyázz magadra!! És érezd jól magad!! Szerezz sok új barátot és fogadj szót a szüleidnek !! - mondta fájdalommal teli arccal megfogva két karomat, mint ahogy Byron tette pár perccel ezelőtt.
-Rendben Nagyi! Te is vigyázz magadra!- mondtam a lassan 70 éves nagymamámnak és bólintott. Könnyek szöktek a szeméből.
Én átöleltem. Egykor minden nap találkoztunk, de mostmárnem tehetem meg ezt. Nem ehetek nagymamám finom sütiéből, nem segíthetek neki az állatokat megetetni, nem tehek már semmit ami boldoggá tenné, csak az, ha láthat.
A hosszú ölelésnek édesanyám hangja vetett véget.
- Noslassan induljunk! Fél óra múlva megy a gép!
- Juj hátakkor siessünk!- mondta nagyi, és már indult is kifelé.
- Remélem mikor legközelebb látlak ugyan ilyen erőben leszel! - mondtam elkacarászva a végét sportos nagyanyámnak, aki ugyanúgy elnevette magát. Kora ellenére túl jól bírta magát. El lehetett képzelni őt futóverseny első helyezetjének.
A gondolattól hogy nagyi a dobogó legfelső szintjén áll mellette két világbajnokkal és az arany kupát tartja aramnyéremmel a nyakába, elnevettem magam.
Jókedvűen távoztunk ki az udvarra, de az én mosolyom lefagyott az arcomról amikor Byron komoly arccal már bennt ült Jacob autojában az anyósülésen.
Könnyes búcsút vettünk egymástól mindannyian kivéve egy személyt és már száltak is be az autóba, mellyek a repülőtérre viszik őket.
A szívem mintha összeszorították volmna. Nem tudtam nem Byronra nézni fájdalmas arccal. De ő ügyet sem vetett rám.még egypillantásra sem voltam méltó hogy legalább felémfordítsa a fejétvagy valami.
A könnyeket alig bírtam visszatartani. Mindenki integetett, anyáék még eleresztettek egy "Vigyázzatok a házra" figyelmeztetést ugyanis ők volnak a volánnál.
Csak én és Jacky maradtunk a háznál, s mikor már elindultak én nem tudtam tovább tartani a könnyeimet. Villám gyorsasággal tettem egy 180°os szöget és rohantam fel a szobámba. Láttam a bátyám hirtelen meglepett arcát egy pillanatra de nem érdekelt.
Ő futott utánam és mikor felértem aszobámba magamrazártam az ajtót , és mint mikor összevesztünk Byronnal teljes sötétségbe zárkóztam Jacky fél óráig dörömbölt és könyörgött hogy nyissam ki,és próbáltmegnyugtatni hogy még látjuk egymást denem érdekelt. Fogalma sem volt hogy miért zokogok, akkor meg haggyon békén.Majd egyszercsak abbahagyta adörömbölést és elment az ajtómtól. Nagyon hálás voltam ezért neki. Csak egyedül akartam lenni. Majd hirtelen elnyomottaz álom.
Telefoncsörgésre ébrettem.
-Halló.-szóltam bele fáradtan és szomorúan.
-Szia!Nincs kedved eljönni egy kicsit kikapcsolódni? Ma tervezünk a fiúkkal egy kis bulit miután feljön a hold tábortűznél a szabadba. Nos mit szólsz?- hadarta Jake.
-OK! Hánykor?
-Hát úgy 1óra múlva. Mindjárt értedmegyek!- mondta én pedig bólintottam.- Na?
- Mi na? - kérdeztem értetlenül
- Benne vagy?
Hirtelen magamhozkaptam és szórakozottan egy igent válaszoltam.
Elköszöntünk, én pedig gyorsan felpattantam, elkészülődtem és méár szóllt is meg acsengő.
Kinyitottam az ajtóm,és a hirtelen betörő viágosság a szobámban elvakított.
Nem volt aza túl világos, de ,mégiscsak megszokta a szemem a sötétet.
- Jól van kisasszony? - kérdezte az egyik szobalány,akinek egy szennyesruhakosár volt a kezében.
- Igen persze.
- Rendben! van szennyese? - kérdezte kedvesen.
- Van de azt már levittem.
- Nagyon szépen köszönöm! További szép napot!- ment tovább és én viszont kívántam neki.
Lekószáltam a lépcsőn és Jake óriási mosollyal fogadott.
-Üdv Álomszuszék!-nevetett fel. Én mérgesen rápillatntottam bátyámra, de ő csak szomorúan nézett rám.
Mi történhetett ami ennyire megviselte?
Nem tudtam rá úgy nézni mint szoktam. Annyir ártatlan volt hogy lehetetlenség volt rá haragudni.
-Na mehetünk?- kérdezte Jake.
-Igen!- mondtam és Jacky is megindult.
-Te is jösz?-néztem ráértetlenül.
-Nemoda ahova te nyugodj meg!
-Hát jó. - mondtam szemöldököm felhúzva felemelt karokkal-Nem kell megenni!
-Bocsi!-mondta bűnbánóan és már kinnt is volt a szabadba a kocsija iránya felé lépdelve.
Egyszerűen nem értettem hogy hogyhogy nem támad mint mindíg. Mi történténhetett mielőtt felkeltem?
Majd meugrott egy emlék.
-Tehát ezért.- mormoltam magam elé,szomorúan, lehajtva fejem.
-Valami baj van?- kérdezte Jake.
-Semmi érdekes!- mondtam és már húztam is magam után kifelé.
Szia :9 nagyon jó lett a fejezet :) És nagyon tetszik az új dizi :) Kiváncsi vagyok mi volt az a dolog ami miatt így viselkedtek a fiúk. Várom a következő fejezetet puszi: Niki :)
VálaszTörlés