Meglepetésfejezet :)

"Valami mindig visszahoz engem.

De ez sohasem túl hosszú.

Nincs jelentősége annak, amit mondok, vagy teszek

Mindig érezni foglak téged, majd itt a pillanat és eltűnök.

Érintés nélkül tartasz engem.

Annyira soha nem akartam semmit mint téged

hát élvezd az álmom, élvezd az uralkodásodat felettem.

A semmiért álmodtalak meg, majd mindig elhagytál.

Nem akarok megint belédesni.

Csak az álmomban látlak, és ott mindig a tetőpontban állsz,

De mégis mindig felkelek.

Remélem egyszer találkozunk a valóságban.

Szeretsz engem oké, de miért csak ott?

Amikor felkelek, mindig erős vagyok.

De kis időn keresztül megérintesz megint

És a törékeny erőm egésze eltűnik.

A semmiért álmodtalak meg, majd elhagytál.

Nem akarok megint belédesni.

Csak az álmomban látlak, és ott mindig a tetőpontban állsz,

De mégis mindig felkelek.

Remélem egyszer találkozunk a valóságban.

Szeretsz engem oké, de miért csak ott?

Amikor mikor felkelek, mindig erős vagyok.

De kis időn keresztül megérintesz megint

És a törékeny erőm egésze eltűnik.

Itt élek, és megpróbálom elérni, hogy láss

Te minden vagy, amit gondolok, csak ez nem aminek szeretném hogy légy,

A földön emberi lény.

Én első perctől kezdve szerettelek, és most mégis oly távol vagy, kérlek légy velem!

Az az egy dolog, amit még mindig tudok, az hogy csak az álmaimban létezel."

Énekeltem azt a szöveget, amit Daveről írtam…
A farkaskák kiderült, hogy mindannyian tudnak valami hangszeren, így sikeresen összehoztunk egy zenekart, ami kezd egyre híresebbé válni.
A szállodánk is felkapott lett… egyre több a turista látogat ide, vagy a finom étel miatt, vagy az élőzene miatt, vagy mert nagyon sok speciális tulajdonságunk van, amit többnyire én találtam ki, meg a srácok.
Tábortüzets bulit egyre többet rendezünk… eddig havonta volt, most pedig már kéthetente megrendezzük.
Minden nap hatalmas a jókedv és a kacagás.
Élőzene akkor van, amikor megjön rá a kedvünk, szóval változó hogy naponta hányszor játszunk.
Le sem tagadhatnám, hogy csodálatos az életem. Barátok, akik sosem hagynak el… szerető család, és mérhetetlen szórakozás, de mégis hiányzik valami.
Már lassan egy teljes év telt el, hogy kiszálltam a kocsiból, és Dave nevét kiabálva rohantam át az erdőn...
Azóta is minden egyes álmom róla szól. Minden gondolatomat ő járja át, és nem vagyok képes elfelejteni azokat a csodálatos szemeit, azt a tökéletes alakját, és ő magát. Nem vagyok képes kiszeretni belőle. Még mindig érzem azt, hogy ő a bevésődésem, még ebben a világban is, ahol nincsenek vámpírok és vérfarkasok.
Egyedül Billy az, aki velem együtt tud arról a világról. Azokról a csodalényekről, és ő az, aki egyedül hisz a bevésődés erejében.
Addig álltunk a színpadon, amíg a közönség ki nem tombolta magát, majd az üvegajtón keresztül megláttam, hogy Jacky hív, így rögtön le is ugrottam és futottam be a szállodába.
- Basszus!! Ezt nem fogof elhinni!! – támadott le amint mellé értem.
- Mégis mit?? – kérdeztem vissza értelmetlenül.
- Van itt egy srác, aki jelentkezett recepciósnak, és totál úgy néz ki mint az a kép, amivel ki van tapétázva a szobád! – rohant előttem, és kezemnél fogva húzott maga után a regisztációs szobához, ahol bizonyára az srác ott várt egyedül, azon filózva, hogy Jacky miért is húzott el, ugyanis ő szokta az ilyet rendezni.
Mostmár én is rohatam, hisz nagyon kíváncsi voltam arra a bizonyos srácra… talán tényleg ő az… talán rám talált oly sok év után és végre nem csak álmodoznom kell róla.
Jacky olyan erővel röontott be a terembe, hogy szegényke összerezzent, annyira megilyedt.
Amint megláttam hatalmasat csalódtam. Nem ő volt az… Csak hasonlított, és a hangja is teljesen más volt. Ennek a srácnak a haja hosszú volt, és a jelentkezői lapján, ami épp a földre esett a Kevin név volt írva.
- Bocsánat húgi! – símogatta meg a vállamat Jackson, amint leolvasta az arcomról a letörtséget.
Én csak egy halvány mosolyt küldtem bátyám felé… végülis nem ő tehet róla… majd sok szerencsét víánva Kevinnek kiléptem a szobából.
Mikor behúztam mögött az ajtót elgondolkoztam mindenen.
Talán tényleg nem létezik… hisz Tiával nem történt meg az a bizonyos bevésődéses dolog. Talán ő csak abban segített, hogy visszatérjek ebbe a világba… semmi másért nem létezett… sőt! Szerintem nem is létezik…de… de mégis érzem a bevésődést. De miért?? Miért érzek ilyen érzsét, egy olyan ember iránt, aki nem létezik? És hogy érezhetném a bevésődést, ha ilyen érzés nem is létezik?
Talán csak beképzelem magamnak. Talán csak az elmém játszik velem…
- Elnézést! – rángatott ki a jelenbe egy bizonyos hang, majd megbökdöste a vállamat.
Persze rögtön hátra is fordultam, és ez a bizonyos jelen most álomnak tűnt.
Hatalmasat néztem a srácra, és az ő szemében is mintha felismerés tükröződne.
- Meg tudná nekem mondani, hogy hol találom azt a helyet, ahol be kell jelentkezni a szállodába? - kérdezte megtörve a hosszú hallgatásunkat.
- Persze! A legjobbtól kérdezte! – mosolyogtam rá – Szóval be akar jelentkezni a szállodába… mennyi időre? – kérdeztem hadarva, és húztam magam után a srácot, majd beléptem a pult mögé, és elkezdtem gépelni.
- Egész nyáron itt szeretnék nyaralni… egy kis kikapcsolódás egyedül, és úgy hallottam hogy ez egy nagyon jó hely.
- Az hát… élőzene… tudja nagyon tehetséges a zenekarunk. Sokan szeretik. És ha valahol hát itt ki lehet kapcsolódni… csak az a baj, hogy ezt csak a szobájában lehet megtenni ami a 66os lesz! – mondtam az én szobám melletti szobát rögtön, és volt olyan szerencsém, hogy pont szabad volt.
- Oh először is megnézhetném!? – kérdezve totál közvetlenül.
- Hát persze! Biztos fog tetszeni! A másodikon van, és hatalmas erkélye van… az én szobám mellett.
- Oh! Szóval ezért is lesz az én szobám? – húzigálta a szemöldökét sármos mosolyával.
- Hát van benne valami… - pislogtam pironkodva. – szóval hogy hívnak?
- Dave Salvatore. – mondta, én pedig ettől a névtől rögtön újból főnixnek éreztem magam, ami száguld a csillagok között.
Hamar ki is töltöttünk minden adatot, amit nem is kellett volna nagyon mondania, hisz szinte mindet tudtam, majd rohantam is neki megmutatni a szobáját és el volt ámulva, amint kinézett az erkélyre.
- Ez csodálatos! És most miért nem megy a zene?
- Mert az énekesünk el van foglalva. Nem mindig szoktak játszani.
- Oh értem… pedig szívesen hallgatnék tőlük egy számot.
- Majd annak is itt lesz az ideje nyugi! – vigyorogtam rá, majd síri csend kerekedett.
Míg hallgattunk minden egyes porcikáját átnéztem. Olyan jó volt újra látni őt. Annyira nagyon élveztem azt, hogy itt van előttem, viszont szörnyű kín volt, hogy nem érinthettem meg.
Annyira vágytam rá, mint az alkoholista az alkohol mámorára. Kellett nekem a drog, amit ő jelenetett számomra, és a bevésődés újra urrá lett rajtam, de muszáj volt visszafognom magam.
A szeme ugyan olyan sötétkék volt, mint az álmomban. Talán ő volt az, aki semmit sem változott, és ez csodálatos volt.
- Annyira… bocsáss meg ez tök ciki lesz, de… - inkább az ajkára harapott és elnézett a kis vörös foltal a szemei alatt.
- Mi olyan ciki? Csak nem égő velem mutatkozni? – húztam fel az orrom.
- Hülyéskedsz? Azt hittem sosem találkozok egy ilyen lánnyal mint te. – jött ki a száján, az én pulzusom pedig már most az egekig ért.
- Akkor mi olyan ciki?
- Egy éve folymatosan álmodok egy lányról, aki a karjaimban fekszik és… - nagyot nyelt – és az első csókunk után pedig folyamatosan felébredek.
Ezt el sem hittem. Tuti hogy álmodok!! Mostmár biztos!! Ilyen nincs, hogy valóban ő is erről álmodjon. Pont ő! Pont Dave, akiért mindig annyira repesett a szívem.
- És már bocsáss meg, de nem mutatkoztál be. – húzta fel ő is az orrát inlább terelve a témát.
- Szerintem felesleges. Ha egy olyan lányról álmodsz, akiről folyton az a szó jut az eszedbe, hogy bevésődés. Akkor nem kell bemutatkoznom. – mondtam és rettenetesen izgultam a válasza miatt.
Lehet hogy hülyének fog nézni… lehet hogy túl rámenős vagyok, és ki tudja… talán csak ugrat, hogy szivasson… de ezt nem hagyhattam ki…
Csak néztünk egymás szemébe. Ő kissé meglepve nézett vissza rám, és hallottam a gondolatait, mégha csak természetes ember is voltam.
- Tényleg ő lenne az? – kérdezte magától, majd kiejtette a nevem – Szoffy? – kérdezte, az én válaszom pedig csak eg sima mosoly volt, amit egy hosszas forró csók, és egy várva várt szerelem követett.