25. fejezet

- ÁÁÁ!!! – hallatszott gondolataimban a sikításom de mindössze csak ideges nyöszörgés hallatszott.
Szinte bekapta a fejem, de sikeresen elfordultam, viszont így nyakamnak kapott. Nem akarta elengedni. Csak morgott miközben fogta a torkomat én meg felnyüszítettem, hisz lassan kezdett fájni. Megpróbáltam visszaharapni vagy legalább elérni azt hogy engedjen el de fogott erősen így ahogy magamat húztam ő is jött utánam, így csak a visszatámadás volt az egyetlen módszer hogy szabad legyek.
A fejemet felé fordítottam valahogy és kinyitottam a számat. Mordultam egyet és elkaptam a fülét.
Elkezdtem ráncigálni, míg ő a nyakamat fogta, de hamar elengedte mikor már kicsúszott a bőröm a szájából.
Már tudtam hogy ők azok, így muszáj volt újra figyelnem a gondolataikra, hisz a csapat együtt mozog.
- Áh tudja már a kisfarkas hogy kell játszani – nevetett Jacob és a többiek is éreztem hogy mosolyognak rajtam.
- Nagyon vicces mondhatom!! Azt se tudtam hogy erre készültök!! Gonosz dögök vagytok!! – fakadtam ki, de én is mosolyogtam már.
- Oh igen??- kérdezte Embry – Sam Szereljük le! – találta ki és mindenki nekem ugrott.
Nyüszögve próbáltam kitérni az 5 farkas elől, már láttam rajtuk és a gondolataikban, hogy-hogy képzelik el a támadást és hirtelen jött az ötlet, hogy tudnék elszökni előlük.
- Ott egy út! – láttam meg mikor már nem tudtak változtatni a becsapódáson.
Gyorsan elosontam lehajtott füllel behúzott farokkal a talált úton földön kúszva, s mikor kiértem félve menekültem be a házba.
Szerencsére nyitva volt az ajtó így be tudtam szökni.
- ÁÁÁ!!! - sikított Emily fakanalát eldobva, s így minden csupa szószos lett, még az én csodás fehér bundám is, amire persze már ráfért volna egy nagymosás. – Szoffy?? – te meg mit keresel idebent!? Tudod, vannak bizonyos szabályok kisasszony! – sajnálkozva néztem fel rá még mindig lehajtott füllel bahúzott farokkal, és a földre feküdtem.
- Jobb lesz, ha kijössz kisfarkas!! Emily nem tűri a szőrt a házban!! – hallatszott Jake mosolygós hangja.
- Na de … - megláttam kintről őket, ahogy az ajtó előtt várják, hogy kimenjek.
- Áh! Szóval itt a bökkenő!! Durvák a fiúk igaz? – nézett rám mosolyogva barátnőm, amire erre csak egy nyüszítéssel tudtam válaszolni. Nagyot sóhajtott – na jól van!! Menj fel és vegyél fel valami ruhát a ruhatáramból!
Nagy örömmel felálltam, két lábra helyezkedtem s lenyaltam az arcáról az ijedtségtől hagyott Chilis szószt, amit utáltam.
Miután megízleltem a csípős ízt rögtön elkezdtem hülyén viselkedni. Nyalogattam a számat, megpróbáltam ezt az ízt eltűntetni a nyelvemről de valahogy sehogy se ment. Emily nagyot nevetett és egy pohár vizet óvatosan a számba öntött, amitől majdnem megfulladtam de legalább eltűnt a rettentő íz egy kicsit.
Hálásan odadörgölőztem hozzá és már dicsőségteljesen el is indultam a szoba felé.
- Hééé!!! Ez nem ér!! Minket szó szerint kipaterolt a házból, amikor betettük egy mancsunkat is! – pufizott Quile.
- Igen ez tényleg nem igazság!! Menjünk mi is!! Ha neki megengedi, akkor nekünk is! – mondta nagy örömmel Jaared én meg ijedtségből az ajtószegély mögé ugrottam és elkezdtem rájuk morogni mint a ház őre.
- Úgy van!! Nem jösztök be srácok! Csak Szoffynak engedem meg! Na meg Leahnak!
A háziasszony parancsára minden srác elkezdett nyüszíteni én meg figyeltem, ahogy Emily a fakanalát lóbálja szigorúan.
Elmosolyodtam. Nagyon örültem, annak hogy kivétel vagyok, és persze annak is, hogy megúsztam épp bőrrel szó szerint.
- Ez van! – vetettem rájuk gúnyos mosolyt és hátat fordítottam nekik fennköltesen.
- Még számolunk! – fenyegettek meg, s nevetve válaszoltam.
- Azt még meglátjuk! – mondtam s a szobába érve már nem voltam az aki 10 másodperccel ezelőtt.

_______________________________________________________


- Nos … ezt találtam csak, ami rám jó. – mondtam elszégyellve magam s a ruhát nézve.
- Oh!! Csodálatos vagy!! – csillant meg Emily szeme – Nagyon jól áll neked!! – dicsért határtalan boldogságot kimutatva. A szeme már szinte könnybe is lábadt.
- Jaj Ne!! Bocsánat tovább keresek ha…
- Nem Nem!! NE kérlek!! Csodálatos vagy!!
- Az nem kifejezés!! – lépett be Szandra az ajtón. Különleges illata volt. Talán épp most ehetett valami süteményt, mert iszonyú édes illatot árasztott.
- Szandiii!!! – ugrottam a nyakába óriási örömmel.
- Jesszusom te forró vagy!! – mondta s felcsillant a szeme – Csak nem…. ?! – tette a szája elé a kezét a csodálkozástól és látszott rajta hogy nagyon hirtelen érte a hír… szóval őt nem avatták be semmibe.
Csak bólintottam egyet félve, hogy mit fog szólni ehhez az egészhez de kellemesen csalódtam abban a gondolatomban, hogy biztos elmenekül… ehelyett egy óriásit sikított és most ő ugrott a nyakamba. Majdnem hátraestem a hirtelen lendülettől, de valahogy sikerült a talpamon maradnom és megtartanom őt.
- ÁÁÁ ezt nem hiszem el! Mióta hogyan?!
- Tegnap óta és fogalmam sincs. – amikor kimondtam ezt a mondatot el sem hittem amit mondtam. Tényleg tagnap lettem volna farkas? Ezt olyan nehéz felfogni.
- Wáá akkor most már te is családtag vagy … Már nem mintha eddig nem lettél volna az de akkor is!! Jaj olyan szerencsés vagy!! Én is annyira szeretnék a falkához tartozni!! – nyavalygott és a mondat végét elhúzta de, úgy hogy márt fájt a fejem a vékony egérhangjától.
- Jól van, jól van! Még bármi lehetséges… Én sem számítottam rá hogy hirtelen majd át fogok változni, amikor épp…
- Menekülsz igaz? – lépett be Jake a házba s én félve tekintettem vissza bosszúálló tekintetéről.
Összekulcsolt karokkal megállt az ajtó mellett, s farkasszemet nézett velem...
- Ha nem farkasként akkor így kapsz ki! – lépett be Jared is majd mögötte követte őt a többi félmeztelen kigyúrt pasi, s terelőül Sam.
Megálltak egy sorban s mind buszú éhesen néztek rám, kivéve Sam, hisz mikor bezárta maga mögött az ajtót rögtön futott kedvese karjaiba, s egy forró csókot adott neki.
Felé fordultam s szelíd tekintettel néztem a vezérre.
Mikor végre abbahagyták a nyáladzást még mindig kedvesét ölelte egy kézzel, de a jobb karját fenyegetően felemelte és mutatóujját rám szegezte.
- A menekülés nem megoldás! – mondta mosolyogva és még mondott volna valamit, amikor meglátta rajtam a csodálatos indiánruhát, ami Emilyé valójában.
Nagyot csodálkozott s most már mindannyian inkább csodálkozva néztek kivéve engem és Jaket és Quilet.
- Mi rosszat tettem? – nyüszögtem legvékonyabb hangomon és már éreztem, hogy csak úgy a színészet kedvéért könnyek szöknek a szemembe.
- Semmit csak… - mosolyodott el Sam s abbahagyta a mondatot.
- Gyönyörű nem? Sokkal jobban áll, mint nekem azon az estén amikor először találkoztunk. – törte meg a csendet Emily és szerelmére nézett.
- Hát az biztos! – mondta huncuttan ránézve kedvesére s a fiúk is végre elnevették magukat amikor barátnőm ököllel próbálkozott megnevelni kedvesét.
Leültünk az asztalhoz és már valamivel oldódott félelmem az által hogy engem most fognak megölni, azért mert megszöktam, és kivételes személyiség vagyok.
Elmosolyodtam ezen gondolaton.
„Kivételes személyiség lettem.”
De amint erre gondoltam és el is öntött volna az EGO Jake nagyot nyelt mellettem és valami olyat mondott amitől minden önbecsülésem eltűnt.
- Nos akkor áll a Tábortüzes buli ma? – nézett rám komolyan, s megint elfogott a félelem.
„Miért rám néz? És miért ilyen komolyan a szemembe? Jaj az a barna szempár elolvadok!”
- Igen!! Ez jó ötlet! Hívjunk meg mindenkit, akit csak tudunk!! Talán Bellával is jobban megismerkedhetne Szoff!- pattant fel Jared s kiabálva közölte eme szavakat, amikre persze azt hitte, hogy jobban segítenek, abban hogy én elmenjek.
- És ehetnénk megint rengeteg húst! – lebegett a Paul szeme előtt egy óriási hús darabka… na de persze amint utánanyúlt eltűnt … milyen kár, talán ha igazi lett volna, nem csak képzelet jól is lakhatott volna vele s így 1 farkas kiütve akit persze örömmel ápolhatnék…
Nagyot sóhajtottam Paul szomorú szemei láttán hogy ő is rájött a valóságra s hogy csak délibábot látott.
- Igen ezek tényleg tökéletes ötletek! – mondta Szandra is, akire új becenevet ragasztottam jelen pillanatban. „Áruló”
Mindenki beleegyezően helyeselt bólogatott, s egyre jobb és jobb ötleteket hoztak fel, aminek egy jó része nekem is tetszett s mosolyogva figyeltem, ahogy a fiúk elszórakoznak, és újabb ötleteket találnak ki, majd újra Jacobra néztem. Komolyan nézett rám még mindig. Mintha le sem vette volna rólam a szemét mindeddig.
A szívem egyre hevesebben dobogott. Talán itt lenne az idő.
Talán most találok magamnak egy csodálatos srácot, aki talán élete végéig velem marad. Végül is a farkasok csak egyszer választanak maguknak társat nem?
Megborzongtam s eszembe jutott az egykori esti partik egyike, amikor még mások alkották a második családot.
- Mi lenne, ha szellemet idéznénk? – kérdeztem a fiúkra nézve, akik teljesen elkomolyodtak a hangom hallatán és megdermedtek.
Magabiztosan néztem rájuk, és reménykedve abban hogy tűrhetőnek találják az ötletemet és hisznek a szellemekben.
- Hívjuk fel Billyt! Ő tud ilyen ungabungákat!
- Csak aztán szívrohamot ne kapjanak! – nevette el magát Paul.
- Csaknem… - mondtam, s örültem, hogy tetszik nekik.
- Igyekezzünk már 2 óra! Még ki kell hordani az ülőhelyeket, és össze kell hívni a családtagokat na meg egyéb dolgok…! – utasított mindenkit Sam és erre elkezdünk mozgolódni.
Még egyszer ránéztem Jacobra, hogy mit szól mindehhez, s nem csalódtam. Óriási mosoly volt az arcán. Nagyon örült neki hogy beleegyeztem mindebbe az álmos dologba, s hogy adtam esélyt, hogy teljesüljön.

__________________________________________________________


Hamar eltelt az idő. Míg a fiúk pakoltak Emily az ételt készítette elő és én meg Szandra, hívogattuk a családtagokat.
Persze nekem ez az egész nagyon pocsékul ment. Alig tudtam beleszólni a telefonba és elmondani, hogy új tag vagyok és szeretnénk, ha eljönnének a bulira.
Amíg én csak 3 embert értesítettem addig Szandi egy tucatot. Persze először is én azokat hívtam, akiket én ismerek. Billyt, Leaht és Bellát, akit nem igazán ismerek, így nagy nehezen sikerült elmondani neki a dolgokat… hát nem tudom, hogy fogja fogadni Jake azt, hogy nem jön el, mert Alice Cullennel van valami vásárláson és tudjuk milyen Alice…
Nos sajnos én nem nagyon tudom… mindössze egyszer találkoztam vele és akkor nagyon szimpinek tűnt aranyos kis vámpír…
Uhh viszont most örülök, hogy nem vagyok farkas… Engem biztos vagyok benne, hogy kitömnének szivaccsal, ha ezt meghallanák a srácok, hogy ilyet gondolok egy vámpírról… vagyis több vámpírról hisz a többiek is aranyosak voltak kivéve Rossaliet akit, már álmomban sem csíptem.
Álmok … jesszus mi lesz itt … előre láttam a csókunkat … bár igaz azt nem tudom, hogy pontosan mi után jön és mikor végül is csak egy pár pillanatot láttam. Az egész csókjelenetből utána meg az egész életemből egy pár részletet…
- ÁÁÁ! – nyüszítettem tenyerembe temetve az arcomat eme gondolatokra.
- Jesszus mi van? – nézett fel hirtelen a listából barátnőm.
- Semmi-semmi… csak… áh egy hülye emlék… - magyaráztam ki magam röviden és hál’ égnek csak egy mosollyal felelt s visszatért a jegyzetbe hogy kik jönnek, nem pedig kérdésekkel bombázott.
Fellélegeztem. Nagyon szeretem ezért Szandit. Nem olyan kíváncsi kislány, mint akik az ő korában vannak.

_________________________________________________________


KB. 8 órára készen lett minden. Mindenki itt volt, aki azt mondta, hogy eljön. A társaság nagyon kellemes volt és a tűz is kezdett pislákolni már, de még nem kebelezte be magának az ő számára rakott fát.
Talán csak egy valaki várhatott még Bellára… szerintem mindenki tudja már csak Jake nem, hisz látom, rajta hogy egyáltalán nincs letörve.
Nagy levegőt vettem s felé lépdeltem kissé feszülten. Épp egy farönköt próbált helyére állítani de sehogy se akart úgy lenni, ahogy ő akarta.
Majd egy jó nagyot belerúgott, mert már elege volt szegénynek hogy nem úgy van, ahogy azt elrendeltetik.
Majd amikor már csak pár méterre voltam tőle rám nézett s hatalmas mosoly ült az arcára, amit legszívesebben egy rajongási sikítással díjaztam volna de, inkább elnyomtam, s viszonzásképpen egy annál is nagyobb mosolyt adtam neki.
Leült, úgy ahogy megállt az a szerencsétlen farönk, s megpaskolta a mellette lévő helyet.
Messzebb voltunk kicsit a többiektől de jól lehetett hallani a nevetéseket és a játékos morgásokat.
Ideges mosollyal Jacobra néztem, amikor elhelyezkedtem, de ő csak tovább mosolygott.
- Nos… eljött ez a nap is. – kezdett bele és hallottam a hangjában a bátortalanságot.
- Igen eljött… ömm … - kerestem a szavakat, de nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy nem jön Bella. Olyan nehéz neki csalódást okozni, és nem is akarok. Nem akarom látni a szomorú arcát - szóval…
- Ne mondj semmit! Felesleges!! Így is úgy is úgy lesz ahogy megálmodtad. Legalábbis… - megállt s maga elé nézett.
- Ömm Jake… Bella nem jön el ma. – tettem túl magam a nagyján, s jó nagyot fellélegeztem.
Barátom felnézett rám s mosolygott a helyett hogy a szája széle legörbülne.
- Tudok róla! Már a srácok elmondták a hírt… áh szóval te ezért kerültél eddig? – kérdezte nevetve.
- Miért? Szerinted mi másért? Annyira sajnálom, hogy nem jön el és tudom, hogy mit érzel irá…
- Éreztem! – vágott bele a szavamba s csak mosolygott rám – Most már…
- Gyerünk quiliutok! Akkor vegyék kezdetést a buli!! – szólalt meg Billy hangosan s mind elkezdtünk nyüzsögni.
Mi azon a farönkön ültünk ahol eddig, csak még Jake a „helyére” tolta… legalábbis azt láttam az arcán, hogy végre jó helyen van ez a makacs fadarab.
Újból leültünk, a többiek még elmentek szalonnáért és egyéb finomságért hogy rászúrják vasvillájukra s én is szívesen mentem volna velük.
Már álltam volna fel, de Jake még egy percre leültetett mellé.
A levegő már szó szerint forró volt. Ijedten néztem Jacobra hogy, vajon mi lehet vele, miért állít meg abban, hogy kaját vegyünk, s mikor láttam hogy komolyan, szerelmesen néz rám felgyorsult a szívverésem.
Barátom közelebb húzta az ajkunkat egymáshoz. Egyre jobban csökkent a távolság köztünk.
Izzott a levegő és éreztem hogy mindketten tűz forrók lettünk.
A zaj a többiek felől azt mutatta, hogy nem ide figyelnek s pont így volt az álmomban is.
„A többiek a kajaosztásnál ácsorognak körülöttünk, pedig forr a levegő.”
Majd már szinte összeforrt az ajkunk, s forró lélegzetét a szám peremén éreztem.