23. fejezet

- Hooh!! Szoffy! – rázott Jake eszeveszetten , s feleszméltem a pár pillanatnyi ájulásból.
- I... igen … - nyüszögtem, s megcsuklott a hangom.
Vissza akartam menni abba az álomba amibe most csöppentem. A Szemem könnybe lábadt, s legördült egy könnycsepp.
- Szoff! Mi a baj? – kérdezte rémülten a karjaiban tartva.
- Vissza akarok menni! Újból farkasként szeretném szelni az erdőt… már azt hittem igaz de úgy látszik visszacsöppentem a valóságba. – sírtam, s a tenyereimbe rejtőztem, míg Jake az ölében tartott.
- Nem álmodtál! – mosolygott – ez a valóság… de biztos hogy ez akarsz lenni?
- Igen!! Igen Igen és Igen!!! – karjaim a nyaka köré fonódtak és a vállába sírtam most már. – Akkor tényleg nem álmodtam? – kérdeztem kissé zavartan.
Felnéztem barátomra, s ő rázta a fejét.
Kellőképpen megnyugodtam, de most esett le mi lettem valóban.
Eszembe jutottak a hátrányok, és Emily szavai.
„ Elég sok munkájuk van. Vigyázni egy városra... bele se merek gondolni milyen. Bár mikor visszajönnek az őr járatról mindig jókedvűk , vagy haragosak. Valami mindig van. És ez a gondolatos izé is… nem csoda hogy általában veszekednek, hisz ha valamire nem akarsz gondolni akkor is arra gondolsz. Na és pluszba nem is ez a legnagyobb gondjuk.”

Kissé fura volt beleképzelni a jövőbe. De igenis megcsinálom. Még jó hogy nincsenek olyan huh de nagy titkaim… csak az a baj hogy mostantól megbízhatatlan leszek és sajnos kíváncsi is vagyok. Ezzel nehéz lesz megküzdeni már látom előre, és persze nem is akarok az a kigyúrt csajszika lenni aki hatalmas izmokkal született. És ez a bevésődés dolog se valami leányálom… én nem vagyok képes senkit sem megbántani.
Magam elé meredtem és szinte észre sem vettem hogy Jake visz hazafelé. Már láttam Emilyék házát a fák között.
Feleszméltem. Vajon mióta vihet ölbe Jake? Totál elpirultam, s mozgolódni kezdtem hogy kiessek a karjaiból, de stabilan tartott. Csak előre meredt de az arcára csibészes mosoly ült, s kacarászott.
- Lécci tegyél le!! – kérleltem mikor már nem láttam semmi esélyét hogy kiszabaduljak karjaiból.
- Nem! – mondta ugyanazzal az arc kifejezéssel és csak előre meredt a cél felé.
- Kérleek!! Ki fognak cikizni a srácok! – könyörögtem tovább.
- Nem! – makacskodott, s már a ház előtt is voltunk.
Megállt a lépcsők előtt egy percre s a levegőbe szaglászott.
Én is utánoztam … vagyis a szaglászásban hisz állni nem állhattam a saját lábamon.
Édes Muffinok illatát éreztem, majd Jaredet, Quilt, Pault és Szandrát, na meg a háziasszonyunkat Emilyt.
„Jaj ne!! Inkább a komolyabb társaság lenne itt! Az elkövetkezendő néhány percet érzem hogy nehezen élem túl…”
Jake szemeibe néztem kis”farkas”szemekkel, de ő egy gonosz mosolyt vetett rám, s feldobott a levegőbe. A bal kezével feltolt a vállára, hogy hasaljak rajt.
Erre a műveletre egy óriásit sikítottam. A jobb karjával átfogta a lábaimat s kinyitotta az ajtót.
Újból visszavett az ölébe s belépdelt a házba.
Rögtön Jaredék felé fordultam félve. Ők először értetlenül néztek rám, majd elmosolyodtak.
Én Jacobra pillantottam gyilkos pillantással.
- Meghoztam a bajba jutott farkast. – mosolygott a társainkra nézve, majd közelebb hajolt az arcomhoz.
Kirázott az ideg hogy most miért hajol ilyen közel az arcomhoz. Rémülten tekintettem rá, s az ajkaink szinte összeértek. A levegőt eszeveszett gyorsasággal vettem és hallottam ahogy a szívem ritmusa egyre gyorsul és gyorsul.
Már szinte megcsókolt amikor a lábaimat leengedte szép lassan, egyre közelebb húzott magához, és az arcunkat még mindig ugyanabban a távolságban tartotta.
Majd mikor a lábam már a földön volt és a testem is egyensúlyban eltávolodott és egy jó nagyot mosolygott.
Leesett az állam és a srácok kuncogására iszonyú dühös lettem. A szégyent minden porcikámon éreztem. Legszívesebben elfutottam volna de nem tettem. Elhatároztam hogy nem fogok többé elfutni ha valamivel szívatnak.

A Falka tagok hangos nevetgélése igazán irritált. Már a kezem szinte felemeltem hogy egy jó nagy pofont nyomjak Jacobnak, de mégsem.
A kezemet ökölbe szorítottam, hogy jobban fájjon neki, s lesütöttem a szemem, majd egy gonosz mosoly jelent meg az arcomon.
- Nyugi!!! – mondta Jake és tenyereit a karjaimra helyezte.
Kinyitottam a szemem s haragosan rápillantottam barátomra aki teljesen komoly volt most már, s a nevetgélést sem hallottam.
Oldalra pillantottam, s láttam ahogy a többiek feszülten figyelnek, majd visszanéztem barátomra, s nagy levegőt vettem.
Ellazítottam az izmaimat s megropogtattam ujjaimat.
Visszaerőltettem magamat a nyugis állapotba, s sajnálkozva néztem Jakra.
Megijedtem hogy képes voltam erre… vagyis képes lettem volna megütni a barátomat.
Rémült voltam… Mi lesz ha ennél jobban idegesít valami? Ez még csak enyhe tinicsíny lehetett… de mi lesz ha majd komolyra fordul a helyzet?
Megint szaporábban vettem a levegőt, s bocsánat kérően tekintettem barátom szemeibe, ki nagy levegőt vett annak örömére hogy nem történt semmi baj, majd megölelt.
- Semmi baj! Ez normális! Majd beleszoksz! – mondta a nyakamba, de én csak álltam mint egy szobor. – És bocsáss meg!

Én csak ráztam a fejem azt jelezve hogy semmi baj.
Jake még utoljára szorosabban megölelt, majd elengedett és a helyemre tessékelt.
A 3 farkas vissza fordult az asztalhoz, Szandrával együtt akiben volt annyi együttérzés hogy visszafogta magát és inkább csak mosolygott az előző jelenetemen.
Emily bejött az ebédlőbe s mosolyogva futott rajtam végig.
- Szia!! Nos hogy érzed magad? – kérdezte kedvesen.
- Kissé kínosan… - válaszoltam s morcosan néztem Jakera aki csak mosolygott megint.
- Miről maradtam le? – kérdezte érdeklődve.

Én durcásan hátat fordítottam Jakenak aki mellettem ült, s mint egy kisgyerek a gondolatomban lévő szavakat ismételtem.
- Kérdezd tőle! – nyavalyogtam s a fejemmel felé intettem.
Karjaimat összekulcsoltam s a többiek megint nevetésbe kezdtek, de már én is csak játékként fogtam fel ezt az egészet.
- Nos … megcsókoltam… - kamuzott, s Emilynek leesett az álla.
A tányérok kiestek a kezéből és a mellette ülő Paul épphogy elkapta őket, de így is nagy csörömpölés támadt.
- Mi van??? – kérdeztem felkapva a vizet s gyorsan hátrafordultam.
- Jaj felesleges titkolózni!! Tudod hogy szeretlek!! – mondta s újból közelebb húzta az ajkainkat.
Megint ugyanaz volt a helyzet mint anno de most nem vert át.
Ahogy ő közeledett én úgy távolodtam s mikor már szinte kitörtem a bordámat a szájára tettem a tenyeremet s visszatoltam.
Szegény Emily csak nézett ki a fejéből még mindig tátott szájjal.
- Nincs köztünk semmi !! – világosítottam fel Emilyt – csak … minek is lehetne ezt nevezni?? – néztem kérdően Jacobra akire most egy kissé pipa voltam de a barátom is volt.
A vállával meglökött mosolyogva és én is elnevettem magam. Olyan őszintén nevettem már mint Paulék, majd megjött Sam.
- Szia kicsim!! – suhant át a konyhán hogy egy csókot adjon menyasszonyának. – Mi a baj ? – kérdezte mikor elváltak az ajkaik.
Síri csend uralkodott el. Érezni lehetett a levegőben hogy hazajött a ház ura. Mindenki feszülten figyelte Samet és nem mert megszólalni.
Én még mindig mosolyogtam… sajnos nem bírtam megállni a mosolygást, na meg tudtam milyen Sam … nem vernek át megint. Még ha most farkas is lettem, nem változik semmi más a barátságot illetően… vagyis igen… most már testvérek is vagyunk, ami még szorosabb kapcsolat, s aminek nagyon örülök.
- Hogy érzed magad? – kérdezte érdeklődve.
- Egész jól… csak próbára teszik a friss húst.
- Hééh!! Mi csak ki akarunk képezni!! – védekezett Jared.
- Mi történt? – kérdezte Jaredra nézve, aki Jacobra nézett, s ő meg Emilyre.
Végül a „szemezés” rajtam kötött ki, én meg csak egy óriásit sóhajtottam.
- Jake szívatott!! – árulkodtam kisgyermek módjára.
- Héé!! Ez a közösség az összetartásról szól és…
- Mégis mit tett veled? – vágott a szavába.
- Ömmm …. – gondolkoztam de nem jutott semmi olyan az eszembe amivel legalább védhetném a barátaimat.
Jake szavai szinte belém hatoltak. Közösség , összetartás.
Igen! Újból tartozok valahova, s ezt muszáj meghálálnom.
Sam a kijárat felé lépdelt, majd az ajtót kitárva visszafordult, és a fejével intett hogy mennyek utána.
Jakera pillantottam bocsánat kérően.
Ő felállt és megint az ölébe vett, majd vállára. Sikkantottam egyet ijedtemben megint. S elkezdtem püfölni a hátát hogy tegyen le, de valószínűleg észre se vette. A csapat többi tagja is lelkesen követett s mosolyogva nézték az egyre dühösebb arcom, de nem hagytam abba az istenért sem verekedést. Mikor kb. az erdő mellé értünk eszembe jutott hogy nem is a hátát kéne bántanom hanem…
Felemeltem az egyik lábamat, s jó nagyot rúgtam a hasába szegénynek.
Végre elengedett s én sikeresen leestem a földre ami után én is nyavalyogtam egy sort.
Sam hátranézett, s elkezdett nevetni a többiekkel együtt, de hamar komolyra váltott s mint ahogy a főnökökhöz méltó ránk szólt.
- Na gyerünk már!! Kíváncsi vagyok .. és ha ki akarjátok képezni akkor ne ebben az alakban tegyétek!
Felálltunk, s követtük a többieket, kik előre mentek.
Mi még lökdösődtünk egy sort és jól szórakoztunk, amíg be nem értünk az erdő sűrűjébe.